Lotte missing⇢replace
2017. 01. 12.

Sok az elmaradásom és túl kevés az időm, hogy ezt csak simán bemásoljam CTRL C + CTRL V-el. Annyit segíthetek a helyzeten, hogy egy apró szószedettként (röviden és tömören) leírom mi történt eddig. Van állandó állásom. Egy ruhacégnél dolgozom. Fogászati asszisztensnek tanulok pillanatnyilag. Van barátom...és igen, szerelmes vagyok. Lényegében ezekkel tudom kihúzni a nagy történéseket. A segédinformációk már csak a blogom karakter kapacitására van bízva. Ne ijedjetek meg, még hű vagyok önmagamhoz. (egydarabig) Ugyanúgy fogok hozni jó tanácsokat, praktikus ötleteket mint előzőleg mikor még aktív stádiumban voltam. De ne lepődjek meg, ha egy-két DIY ötlet mellett, egy - vagy több - szürrealista érzelem töltet bejegyzéssel is találkoztok. Sajnos ez a szerelem kára, vagy mondhatni zavaró jelensége. S azért se kell szívrohamot kapni, mert a kiszemeltemet Suga arca mögé rejtem. De ha szabad elszólnom magam, hasonlóság van közöttünk. ;)
••• Szóval akkor jöjjön egy kis esti beszámoló az eltévedt internetezőknek: •••



Mióta tart ez? Máskor is jelen volt? Olyan ez mint egy tünetmentes betegség...lassan üti ki. Először lélekben, aztán testben. Ilyennek gondolom én. Ilyen lehet a szerelem. Úgy érzem mintha lélekben felszabdaltak volna...olyan mint mikor összetörünk egy tányért a földön, de hiába ragasztgatjuk attól még megmaradnak az apró törés vonalak. Én is érzem ezeket a vonalakat. Testben már 2 hónappal ezelőtt mutatkoztak a tünetek. Fogyni kezdtem, de nem fogyás iránti szándékból...ettől az érzéstől. Napokon keresztül nem éltem többen, csak kekszen és gyümölcsön, mely valamelyest kompenzálta az egész napi étvágytalanságom. Az ember akaratlanul is szenved a szerelemtől? Akkor miért tartják olyan örömtelinek? "Talán mert kis falatkákban mérik!" Nincs annál nagyobb örömöm, mikor gesztenye barna szemem ütközik az övével. Hogy véletlennek vagy szándékosnak tudható be, az most itt nem döntő kérdés. Egy pillantás is olyan mennyiségű "pillangó-effektust" indít el bennem - valahol a gyomorszájam környékén - hogy azzal nemhogy madarat, de szörnyet is lehetne fogatni. Nincs annál megnyugtatóbb érzés mikor az ujjaink mozaik szerűen összeakaszkodnak. Kitudja miért...de ez az érzés nem mindennapi. Pedig jócskán különbözünk. Az életvitelünk, a stílusunk, a magasságunk...szinte minden pontba bele lehetne kötni. De a vége mindig egy nagy relációs jelet mutat afelé, hogy "minket ez nem zavar!" A legjobb kapcsolat támpillére, hogy kizárjuk a külvilágot megtestesítő véleményeket. Egyenlő tisztelet = egyenlő bánásmód. Ő pedig nem kapzsi nagy dolgokat kérni érte...pusztán egy ölelést minden nehéz ébredés vagy késői lefekvés során. Igen, nagy hétalvó, amíg én, - a füles bagoly - korán virrasztok és úgy csinálok mint Bridget...mindketten élvezzük elnézni alvás közben a mi kis Darcy-nkat. Ez is egy boldog pillanat...de melyik másodperc ne lenne az? S ez még a nem látható. Amik pedig egyértelműen láthatók és érezhetők, nem mások mint apró tűzijátékok. Megbolondította az érzékeimet. A látásomat a rakoncátlan fekete rövid hajával. Résre vágott szemével, ami minden alkalommal olyan mintha önfeledt örülne. A szaglásomat az illatával, amit nem a legmárkásabb parfümjéből áll. Már az illata is boldogság forrás, valahányszor magamra öltöm a két mérettel nagyobb fekete pulcsiját. Egész nap abban vagyok, és hosszúsága miatt még hálóingének is tökéletes választás. Még akkor is velem van, amikor gyakorlatban km-ek választanak el egymástól. Igen, az ember tényleg vágyik az érintésre. Vannak olyan napok mikor csak a kezét fogom, ami iszonyatos erejű megnyugvást ad. Van hogy napok telnek el úgy, hogy egyetlen szót sem váltunk egymással, csupán csak a testünk lép kommunikációban. Önfeledten élvezem azokat a reggeleket mikor ő még félalvó állapotában szívja el a töltött cigarettáját, míg én teljesen felfrissülve ülök vele szemben. De a kezünk által alkotott lánc töretlen, ebben a pillanatban is. Biztosra veszem, hogy ő sem viszonzásul kulcsolja össze az ujjait velem. Neki is van egy határozott indíttatása, hogy miért logikus megtennie. Nem csak azért mert kapcsolatba léptem vele. A szótlanság nálunk rekord mennyiségű...legalábbis a baráti körünkben annak számít. Némelyik már problémának véli...de mi ketten nagyon is tisztában vagyunk vele, hogy a kapcsolat akkor igazán kiegyensúlyozott ha szavak nélkül is tudjuk mit akar a másik. Mi félszavakból, jól irányzott pillantásokból, vagy a hangsúly le-föl ugrálásából tudjuk ki mit akar. Ez az igazi beszélgetés! Mikor minden porcikánk a másikra összpontosul. S úgy érzem - kevésszer reménykedem - hogy ez sokáig fog tartani. Persze még az élmény elejét kóstolgatjuk...alig vagyunk 7 hónaposak. S még csak az első csók sem csattant el! De a szerelem nagy! Az érzés eddig még egyenlően kölcsönös. Konkrét célok is vannak már...komoly viták is történtek már. S még mindig szeretem. S ő is szeret engem.
~ Carpediem!

theme ©