A kimaradásom indokolt, de nem publikálásra szánt. Legyen annyi elég az internet-járóinak, hogy egyengetem az utamat. Lassan de bizonyosan sikerül célba érnem, amit kitűztem. Addig is nagy "körök"-ben beszámolok mi is történt velem ebben a röpke 3 hónapban. Idén lesz az utolsó évem, grafikusként. Jövőre lovas oktatóként kezdek egy no-name főiskolánál. A szeptember nem tartogatott többet - mint az sok tanuló számára is - felkészülést a vizsgákra, Zh-ákra. S amilyen hamar jött, olyan hamar el is ment ez a piciny 30 napos hónap. Októberben akadt némi kikapcsolódási stádium. A kiszabott egy hetes őszi-szünet jó sok pihivel telt. Szerencsésen még egy Haloween-i bulin is kikötöttem. Hát nem meglepő módon, hoztam a horrorisztikus formám, és a fűrészben látható pszichopata bábú képét festettem az arcomra. [LINK] De nyilvánosan azért nem ezt a benyomást nyújtom.
Vagyis remélem, hogy nem. Az október sem volt az a hónap, amit tele volt meglepetéssel. Igaz, az őszi évszak meghozta a változatosságot az életemben. Én és a nővérem váltig állítjuk, hogy már maga a kinti illat is hordozza azt az elmúlást, amit csakis az őszre jellemző. Gyönyörű évszak. 
Most pedig belecsöppentünk a novemberbe. A gimnazistáknak míg örömül szolgál, hogy hamarosan itt a téli-szünet, addig az egyetemistáknak kétszeresen bele kell adniuk - apait-anyait - a decemberben kezdődő ZH-kra. A dolgozók többsége, nem érez változást, de titkon vágynak már a karácsonyra. Nekem a november szolgált örömmel, de ugyanakkor fájdalommal is. Hogy az egyensúlyt megtartsa az univerzumban. Most mégis, siettetem hogy minél előbb december legyen. Hogy lássam leesni az első tartós hót. Lássam, ahogy egész Budapestet fehér-fények borítják el, a Lánchídtól elkezdve az utolsó villamosig. Hogy karácsonyi hangulatom legyen. Mert a szokotthoz képest, most később jött meg hozzá a kedvem. De ez a december nekem nem csak ettől az ünneptől híres. Hiszen adódott egy ritka lehetőségem, egy igen bőkezű és hálás lehetőségem. Ugyanis december 4, mához egy héttel később alkalmi munkát végzek. Egy olyan alkalmi munkát, ahol a munkavégzésem nem terhelődik túl a vizes pohár utántöltésen. Igen, javarészt ezt fogom tenni, 3 órán keresztül. A hely egyértelműen Budapest. Azonbelül is a Móriczs Zsigmond Könyvesbolt. Most már rémlik valami? Ha nem is, azért végre kibököm miről is van itt szó, kérem szépen. Ezen a helyen ugyanis a leghíresebb gasztronómiai tv sorozat elismert séfe fog dedikálni. A most októberben megjelent Így főz Bernáth József - stílusosan, lezseren könyvét népszerűsítve. Erről egy hosszas és kifejtő beszámolót ígérek nektek. 

Szóval a november küszöbén, nagy szavakban ennyi történt (történik) velem. Mint láthatjátok az oldal kinézetileg is a tél előtt tiszteleg. Noha nyári "gyermek" volnék, de a kedvenc évszakom mégis a tél. 

Good Luck & come to soon...

theme ©